A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2016-os küldöttgyűlése hagyományosan szentmisével kezdődött. Kozma Imre atya szentbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szeretetszolgálat Isten oltalma alá helyezi a munkáját, és a felelősséget Isten előtt tudatosítja. „A máltai küldetés teljesítése, azaz a hit védelme és a szegények szolgálata, válasz Isten szeretetére.” – mondta. Az Irgalmasság szent évében Kozma Imre arról elmélkedett, mit jelent ebben a küldetésben az irgalom.  „A kereszténység nem elmélet, hanem gyakorlat, pontosan ezért a mi számunkra az irgalom a szeretet kockázata. Aki irgalmas, az átéli azt, hogy adósa a másik embernek, és ezt a tartozást egész életünk során próbáljuk törleszteni. És ha ez sikerül, akkor egy kicsit előre visszük a világ ügyét, az egyház misszióját, és természetesen a társadalmi problémák megoldásához is valamit hozzá tudunk adni.” Homíliájában azt is hangsúlyozta, hogy a szeretetnek nincs alternatívája, vagy szeret az ember, vagy nem, vagy kiszolgáltatja magát a másik embernek, vagy nem. „Amikor jelen vagyunk, osztozunk egymás életében, amikor befogadjuk egymást, amikor együtt élünk, akkor kiszolgáltatjuk magunkat.  Az olyan emberek életére, akiknek leginkább hiányzik a szeretet, ez az egyetlen válasz.”

A máltai irgalmasság a szeretet kockázata

Egymásra bízott minket az Isten – ez a címe a Máltai Szeretetszolgálat 2015-ös éves beszámolójának, és ezt a gondolatot fejtette ki a küldöttgyűlést megnyitó szentmisén Kozma Imre atya is. „A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy úton lévő szervezet. Nem azért élünk, hogy a magunk világába bezárkózzunk, hanem hogy elinduljunk egymás felé, ez az életünk értelme. Mi pedig azok felé indulunk el, akik segély után kiáltanak, vagy már ezt sem tudják megtenni, mert hangjuk sincs. Kockázatos ez az út, ez az irgalmasság útja. Vigyázzunk a máltai örökségre, mert Isten előtt vagyunk felelősek egymásért. Boldog az az ember, aki ezt felismeri és magáévá teszi. Ezáltal egészen más távlatai nyílnak meg a szolgálatának. Számunkra ez a küldetés nem munkavégzés csupán, hanem felelősség.” 

Egymásra bízott minket az Isten


Vecsei Miklós a küldöttgyűlés elején egy a Máltai Lovagrend leköszönő nagykövetéről, Habsburg Mihály főhercegről a Keleti pályaudvaron készült fotó kapcsán, amelyen egy földön ülő menekült asszony előtt térdel, azt javasolta mindenkinek, hogy amikor új feladatot vállal, vegye fel ezt a pózt.  „A magasságának a felét áldozza be, és akkor jól fog látni.”  Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy több pap is csatlakozott a Máltai Szeretetszolgálathoz, így a lelkiség nagyobb hangsúlyt kaphat a szervezet mindennapjaiban.


Köszöntötte a máltai küldötteket a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének januárban megválasztott elnöke Szabadhegy Kristóf is, aki kiemelte, a mandátummegújító alkalom jó lehetőség nemcsak az összegzésre, de tervek megalkotására is.


A küldöttgyűlés elfogadta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2015-ös tevékenységét ismertető beszámolót, a szervezet 2015-es pénzügyi beszámolóját és a jelentéshez készített közhasznúsági mellékletet, valamint a felügyelő szervezet ügyrendjét is. Győr-Dani Lajos, a Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke a lezárt év kapcsán kiemelte, különösen nagy kihívás volt a menekült és migráns válság kezelése, amellyel az idén is szembe kell néznie a szervezetnek, és részévé fog válni a máltai küldetésnek. „A máltaiak világosan tudták, hogy mi a kötelességünk ebben a helyzetben. Az úton lévő emberek fájdalmainak csillapításában, a legalapvetőbb szükségleteik ellátásában továbbra is segítséget nyújtunk. De ez az új feladat nem jelenti azt, hogy a munkánk fókusza elfordulna a minket körülvevő, nyomorban élő emberektől.” 

A küldöttgyűlés további négy évre megválasztotta Kozma Imre atyát a Szeretetszolgálat elnökévé, valamint megerősítette általános alelnöki tisztségében Vecsei Miklóst, továbbá Bíró László püspök atyát a szervezet lelki vezetőjét, valamint megújították a szervezet etikai bizottságát.

Az elnökség Lengyel Gyulát köszönti


A tisztújító gyűlés végén Kozma Imre atya megköszönte sok éves szolgálatát és a Befogadás szobrának másolatát, valamint oklevelet adott át a Dél-Alföldi Régió örökös vezetőjének, Lengyel Gyulának, valamint a Nyugat-Dunántúli Régió leköszönő vezetőjének, Lendvai Rezsőnek.

Lendvai Rezső is kitüntetést vehetett át


A feladatok változhatnak, de a küldetés sohasem: a hit védelme és a szegények szolgálata. – mondta az ülést lezárva a Szeretetszolgálat elnöke. „A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Szuverén Máltai Lovagrend katolikus szervezet. Tanuljunk meg újra imádkozni és templomba járni. Földet néző emberekké váltunk, és egyfolytában elégedetlenek vagyunk. Ideje, hogy az égre emeljük tekintetünket, mert ha erről lemondunk, az erkölcsi tőkénk is elfogy.”– figyelmeztetett zárszóként Kozma Imre atya.